Három éve mindegyik versenyen itt voltam. Szurkoltam és nagyon élveztem az egész hangulatát, szellemiségét. Hosszú futásaim során rendszeresen megállok frissíteni, vakarózni, időt húzni. Két éve (a 2019 UB párban után) nem terveztem versenyt, lazáztam, edzegettem (2020-ban szintezést szerettem volna 104 045 m +D lett; 2021-ben maratonozni szerettem volna: 24 db-ot futottam-hozzá 3 db 56 km-es és egy 66 km-es ultrával)
Vágytam egy tervezett versenyre, a felkészülés tervezésére, az edzések teljesítése során jelentkező akarati küzdésekre, ahogy egyre közeledik a verseny napja, az az izgalom, a készülődés és persze a verseny.
Ez a verseny azért is nagyon megfelelt, mert nem kicsi körök voltak, de azért mégis ugyanoda érünk vissza. Nem kell sok felszerelés cipelni, kezelhetőek a váratlan helyzetek.
Januártól kezdtem a felkészülést, fejben és fizikailag is. Még az órámon a köridőket is átállítottam 7 km-re, akár hol is futottam. :) Átgondoltam, hogy nekem mi lenne a megfelelő taktika és azt gondoltam, hogy 50 perc alatt kellene egy-egy kört teljesíteni. Éva (21 teljes kör az idén, tavaly 3. hely) is ezt javasolta.
Jaj, bocs! A verseny lényege, hogy egy 6705 m hosszú kb 100 m szintet tartalmazó körön futsz. A pálya eleje földes út, ami elég köves, egyenletlen, majd amikor aszfaltra vált, abban sincs köszönet, mert vagy fel vagy le mész rendesen. Én jobban szeretem, ha nem sík a pálya. Egy óra alatt kell körbe érni. Az egy órán belül te döntesz az időbeosztásodról.
Tehát beállítottam amit kell (óra, célok, tervek) és elindultam. Lassú közép távok, hosszú szintesek és pár gyorsabb futással készültem. Biztató hosszúkat futottam (OKT70, Koraszülött futás), főleg, mert amikor már a végén elfáradtam, akkor is 52 perces 7 km-t futottam-sétáltam.
Már csak egy hét. Valahogy úgy terveztem, hogy az utolsó héten sokat pihenek, koncentrálok a versenyre. Miért kell ekkora cécó? Csak azért, mert 24 órát, 24 kört szerettem volna futni. Sajnos az utolsó hetem iszonyatos zsúfolt lett, nem is részletezem, így alakult. Mondtam is csütörtökön (pénteken verseny) Tamás barátomnak, hogy még nem is foglalkoztam a versennyel. Szerettem volna segítőt, de sajnos a 18 órás kezdést áttették 10 órára, így senki nem ért rá. Nem gond, még jobban megtervezem és odafigyelek a dobozolás pontosságára. Gyerünk!
6:45-re értem a karám közelébe. Hoppácska, parkoló övezet, de jó nem extra a napidíj. Bóklászok, keresem a leginkább árnyékos helyet. Na talán ez jó lesz. Péterrel (10 kört futott) összenéztünk, ő pedig a bizonytalanságomat látva betájolta északot és delet. Ezzel el is dőlt, hogy szomszédok leszünk. Csatlakozott hozzánk Áky (16 kör), Vili (18 kör), Ádám (11 kör) és Laci (8 kör) Ugye mindennek megvan az oka, ebből pedig egy igen hangulatos társaság lett. Végig segítettük egymást futás közben is és frissítéskor is. Nagyon jó volt megbeszélni, kibeszélni a dolgokat. Péter jókat nevetett a pakolásomon. Rengeteg dolgot pakoltam, kicsit túlzóan is, de közben kiderült, hogy mindnek megvan a léte.
Minden a helyén és 10 óra. Rajt!
Első kör volt a felmérés köre. Nem tudom, hogy jó-e vagy nem, de én egy tervezgető, számolgató típusú futó vagyok. Az első 2-3 körben az időt figyelve (megbeszéltük Vilivel, hogy elindulunk 45 perces körökre és így hagyunk lassulási esélyt) hajszál pontosan belőttük, hogy melyik emelkedőt, melyik fától, kukától, táblától meddig sétáljuk, futjuk. Például. Az aszfaltos rész elején a "P" parkoló tábláig futunk, onnan séta a domb tetejéig, majd futunk a 30-as tábláig, onnan séta a hárs fák alatti kukáig (hársas ház) és így tovább a teljes körre. Mivel ez pont 45 perces kört adott és nagyon szuperül spóroltunk az erőnkkel, ezt rögzítettük is. Imádtam a futás ezen szakaszát. Vili mindig figyelmeztetett, hogy nem megyünk gyorsan, pihentetjük a lábunkat lefelé.
Röpültek a körök, az órák. Nagyon élveztem, örültem, ezt tervezgettem majd fél éve. Ám nem figyeltem egy jelre. Meleg volt, de néha egy-egy felhő kicsit fogta a nap erejét, a szél pedig a hőérzetet javította. Minden körben ittam kicsiket és ettem pont ahogy kívántam.
Mire nem figyeltem? Arra, hogy a meleg miatt többet kellett volna innom. A 6. kör legvégén (a lejtőn a szabadtéri színház mellett) száraznak éreztem számat. Nem baj, beérek iszom egyet és ok. Így is lett De! A 7. kör fordítójában alig tudtam nyelni, már annyira száraz volt a szám. Mikor visszafordultam váratlanul nehéz lett az addig könnyű lépés, a dombtetőre érve bedugult mind a két fülem, a lejtőn lefelé pedig görcsölt mind a két vádlim.
Csak jussak be, só, magnézium, jött a vész reakció. Beszenvedtem és nagyon bíztam benne, hogy rendbe tudom hozni a hibát. Egy teljes 0%-os meggyes sört betoltam. A többiek biztattak, a következő körben már itt vár Alíz, szedd magad össze. A kis pihenő, a frissítő egy pillanatra rendbe rakott. A köves úton viszont már nem volt erőm futni. Nem baj mondta Vii. Érj körbe és szépen összeszeded magad. Sétálj, a lejtőket kocogd meg. De addigra már kész voltam. Zúgott mindkét fülem, a lejtőkön a teljes lábszáram görcsölt, nem kicsit. Ráadásul idegesen nézegettem az órámat, számolgattam a visszalévő perceket. Felérve a bicikli út közelébe, úgy döntöttem, leveszem a rajtszámom, átvágok az ide közel lévő visszafelé vezető útvonalra és ez a verseny ennyi volt.
Azóta pontosan tudom, hogy a 7. (még befejezett kör) körre vinnem kellett volna magammal vizet, előtte sokkal többet inni. Ám! Egy ilyen feladás, olyan nagyon rossz, olyan ezerféle gondolat, marcangolás előzi meg. Teljesen összeomolva, az akaratomban megrogyva értem be a csonka körről. Az első helyezett futó még adott ugyan egy simogatást lelkemnek: "gyerünk Hegyenjáró!" biztatással (még nem látta, hogy az én 1WT versenyemnek ott már vége volt). Beértem, leadtam, kullogtam és ott volt Alíz. Szégyelltem magam. A versenyemnek vége volt, de a lelkem nem akarta megadni magát.
Zúgó füllel, enyhén tántorogva, görcsölő lábakkal kicsit sajnáltattam magam a teljes körről visszatérő futókkal. Lajkó Csabi reális, kemény mondata: " mi van? papírkutya vagy?" kimondottan jó esett ez a mondat. Jó volt szembesülni a valósággal! Vili minden erejét bevetette, hogy a maradék romjaimból még tüzet csiszoljon, de eddigre elfogytam.
Ezek a külső biztatások viszont arra jók voltak, hogy az önbecsülésemet kicsit helyre állítsam. Úgy döntöttünk Alíz hatalmas támogatásával, hogy maradunk, nem hagyjuk el a karámot. Elmentünk enni egy levest, ittam két hosszúlépést és mikor visszatértünk a karámba, jöttek a futók, már tudtam. Ki fogok menni és meg fogom próbálni. Vártam egy kicsit (emésztettem) majd felhúztam a cipőmet és a következő körben a karámon kívül csatlakoztam az éppen rajtoló futókhoz, sűrűn bocsánatot kérve az épp mellettem futóktól, de megértésüket kérve és meg is kapva, hogy itt szívom előlük a levegőt. Ez nagyon jó volt a lelkemnek. Futhattam, semmi bajom nem volt, jól ment a futás. Persze, hogy ment, hiszen rengeteget edzettem és ez ismét reményt adott.
Alíz hívott egy kis sátrazásra, így bebújtam mellé, de hajnalban a vérem ismét kidobott a pályára.
Egy kis fürdés a szabad strandon és Alíz feldobott egy kérdést. Visszamegyünk szurkolni? Körbe vigyorogtam a fejem és ismét a karámban voltunk, hogy még 19 óráig biztassuk a még futókat, átadjuk azt a sok energiát, amit a pálya porába szerettünk volna elégetni. Most viszont ez maradt.
Tihanyban 73 km-t futottam. 51,23 km hivatalosat (44:25; 44:08; 44:02; 43:45; 44:29; 45:02 és 50:07 perces egész körrel és egy félkörrel) további 3 kört mentem még egyiket hajnali 4 órakor indulva (44:00; 47:52 Ákyval együtt; 43:58 perces körökkel)
Most pár nap " rendrakás" egy vízitábor után irány a következő állomása életemnek.